Fifa Bajnokság

A Bajnokság keretein belül a Senior Gárda lehetőséget biztosít a legügyesebb kontrollermágusoknak, hogy megmutassák tehetségüket FIFA-ban.

A rendezvény immáron másodjára került megrendezésre, és mindkét alkalommal nagy sikernek örvendett. A Bajnokságon kétfős csapatok mérkőznek meg egymással csoportokba osztva, amit egy egyenes kieséses szakasz követ. A küzdelem végén a döntőt megnyerő páros a dobogó legfelső fokára állva emelheti magasba a kupát, amivel elnyerik a Gépészkar legjobb FIFA bajnoka kitüntetést.

Az esemény az őszi félévben, évente egyszer kerül megrendezésre a KTK Fsz 009-es termében vagy az Old’s-ban. A rendezvényre érkezők egész estés kikapcsolódásban részesülnek, folyamatosan működő sörpulttal és chipsel. A kiesőknek sem kell attól tartaniuk, hogy szórakozás nélkül maradnak, ugyanis szponzorainknak hála a két versenykonzol mellett egy harmadik is rendelkezésre áll, ahol kötetlenül folyhat a fakultatív élményjáték.

Ha Te is úgy érzed, hogy a haveroddal Ti vagytok a legcselesebb gamerek, és egy pár sör mellett szívesen meg is mutatnátok ezt, akkor mindenképpen ott a helyetek a következő Bajnokságunkon!

Fifa Bajnokság

A Bajnokság keretein belül a Senior Gárda lehetőséget biztosít a legügyesebb kontrollermágusoknak, hogy megmutassák tehetségüket FIFA-ban.

A rendezvény immáron másodjára került megrendezésre, és minden alkalommal nagy sikernek örvendett. A Bajnokságon kétfős csapatok mérkőznek meg egymással csoportokba osztva, amit egy egyenek kieséses szakasz követ. A küzdelem végén a döntőt megnyerő páros a dobogó legfelső fokára állva emelheti magasba a kupát, amivel elnyerik a Gépészkar legjobb FIFA bajnoka kitüntetést.

Az esemény az őszi félévben, évente egyszer kerül megrendezésre a KTK Fsz 009-es termében vagy az Old’s-ban. A rendezvényre érkezők egész estés kikapcsolódásban részesülnek, folyamatosan működő sörpulttal és chipsel. A kiesőknek sem kell attól tartaniuk, hogy szórakozás nélkül maradnak, ugyanis szponzorainknak hála a két versenykonzol mellett egy harmadik is rendelkezésre áll, ahol kötetlenül folyhat a fakultatív játék.

Ha Te is úgy érzed, hogy a haveroddal Ti vagytok a legcselesebb gamerek, és egy pár sör mellett szívesen meg is mutatnátok ezt, akkor mindenképpen ott a helyetek a következő Bajnokságunkon!