Senior Adventúra

Reméljük ti annyira várjátok már az ünnepeket, mint mi, éppen ezért szeretnénk titeket meginvitálni egy kis karácsonyi átszellemülésre az idén visszatérő Adventúra keretében!✨🎄✨
Találkozzunk december 21-én 13:30-kor a Kármán Tódor Kollégium előtt, és vegyük be együtt a Szentendrei Karácsonyi Vásárt. A gyülekező után közösen utazunk Szentendrére villamossal, majd HÉV-vel, ahol mindenki megtalálhatja majd a kedvére valót. Legyen az közös barangolás a vásárban, melegedés a HÉV megálló melletti kocsmában, vagy a helyi karácsonyi múzeummal való megismerkedés, senki sem fog unatkozni!
 
Szentendrére 15:00-ra fogunk megérkezni, ahonnan 18:30-kor lesz közös visszaindulás, de mindenki a szíve szerint maradhat, valamint készülünk nektek egy kis játékkal, amit majd az induláskor fogunk kihirdetni. A kollégiumhoz 20:00-ra tervezünk visszaérkezni.
 
Mivel a rendezvény ingyenes, arra szeretnénk kérni titeket, hogy készüljetek BKK bérlettel, legalább 450 JMF-al a HÉV-jegyre oda és vissza, valamint jelentkezzetek az alábbi formon: